SZAKKÖRÖK

Fontosnak tartjuk a tanórákon kívüli érdekes, játékos ismeretszerzés megvalósítását és az érdeklődési területek feltérképezését. Diákjaink számára biztosítani szeretnénk a különböző kommunikáció, kreatív és nyelvi készségek fejlesztését, valamint a célzott testmozgást.

Célunk az, hogy a szülők és a diákok is egyben lássák, hogy milyen tanórán kívüli lehetőségeket kínálunk a tanulószobák mellett.

A Creascolában minden tanévben SZAKKÖR KATALÓGUST állítunk össze, melyben a szakkört tartó tanárok foglalják össze szakkörük célját és lényegét.

Az online katalógus megjelenését követően – a könnyebb választás reményében -diákjaink számára ún. SZAKKÖR KÓSTOLÓ NAPOKAT tartunk, amikor is 20-20 perces bemutató órákon ismerhetik meg közelebbről a szakköröket.

Diákjainknak pedig összeállítottuk a SZAKKÖRÖK 10 PONTJÁT.