December 1. - Immunerősítő, egészségmegőrző témanap


 

Az alábbi programot betegség miatt bizonytalan időre elhalasztjuk. 

 

Kedves Szülők!

December 1-én, kedden szeretnénk az iskolában egy immunerősítéshez, egészségmegőrzéshez kapcsolódó témanapot tartani, melyhez az Önök segítségét is kérjük.

A nap programja túlnyomórészt a szünetekre korlátozódna, a tanórákra pedig olyan mértékben, amennyire az adott tantárgy éppen kapcsolódni tud a témához.

Két dologban lenne szükségünk az Önök közreműködésére

Egyrészt készíteni szeretnénk egy digitális gyűjteményt olyan praktikákról, amelyeket az egészség megőrzése érdekében, vagy akkor, amikor már felütötte a fejét a betegség, a családban alkalmaznak. Teák, borogatások, mézes feketeretek, karamellás tej, gyömbéres méz, fokhagymakivonat és egyéb csemegék, nem gyógyszerek, hanem hagyományos, pl. a nagymamától örökölt családi receptek. Elsősorban digitális formátumban várjuk az ötleteket (pdf, ppt stb.) a Németh Veronika tanárnő email címére, a péntekig megérkezők már keddre felkerülhetnek a honlapra, és ott hozzáférhetők maradnak, de természetesen a később érkezőknek is örülünk. Persze, ha valaki szeretné inkább poszterként elkészíteni, azt is szívesen fogadjuk, és kifüggesztjük az iskolában, fotóként pedig szintén közzétennénk a honlapon.


A program egyik része gyógyteák kóstolgatása lesz, ehhez pedig abban szeretnénk segítséget kérni, hogy aki teheti, készítsen otthon egy adag teát, és azt a gyermek termoszban hozza be az iskolába, összetétellel együtt. Természetesen mi is fogunk főzeteket készíteni, de kiegészítésként hálásan fogadjuk a hozzájárulásukat. Ezeken kívül lesz például mézkóstolás, aromaterápia, fűszerfelismerés, muzsika, relaxáció és légzőgyakorlatok stb.

Köszönjük támogatásukat, ha kérdésük van, keressenek bátran!

Üdvözlettel,
Németh Veronika 
programszervező

Kapcsolat

telefon

Titkárság: +36 20 227 3628
Jelentkezés: +36 20 226 9825

email

E-mail: kapcsolat@creascola.hu

postacím

Székhely:
1013 Budapest, Attila út 4. I. emelet 2.

Iskola:
2040 Budaörs, Komáromi utca 16.
(Bejárat a Lévai utca felől)


GYIK

GY. I. K.
Visszatérő kérdésekre összegyűjtöttük a válaszokat

Facebook
Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérdése van? Írjon nekünk!