Amikor a brass szól!
Október 1-jén ünnepeljük világszerte a Zene Világnapját, amelyet 1975-ben alapított a UNESCO azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a zene univerzális nyelvére és kultúránkat gazdagító erejére. Mi a Creascolában idén nem mindennapi módon emlékeztünk meg erről a különleges napról!
Csapó Tamás ének-zene tanárunk szervezésében a LIFE BRASS zenekar látogatott el hozzánk egy lélekemelő, interaktív ismeretterjesztő koncertre. A 40 perces előadást kétszer adták elő, hogy minden osztályunk – a Primary és a gimnáziumi 5-10. évfolyam diákjai – részt vehessen rajta.
A koncert igazi zenei kalandozás volt a zenetörténet különböző korszakain keresztül! Csapó tanár úr vezényletével a vendégzenészek nemcsak önmagukat, hanem hangszereiket is bemutatták a gyerekeknek. Egyik felejthetetlen pillanat volt, amikor a harsonából felcsendültek a közkedvelt Mézga család rajzfilmsorozat kezdő akkordjai – szinte minden gyerek arcára mosolyt csalva!
A zenészek közelségét, a hangszerek élő hangját, az interaktív beszélgetést semmi sem pótolhatja – és ez a koncert pontosan erről szólt. Arról, hogy a zene nem valami távoli, elérhetetlen dolog, hanem élő, vibrál, és mindannyiunk életének része lehet.
Külön köszönet a 7.a osztálynak, akik plakátot készítettek a Zene Világnapja programunkról, amelyek az egész iskolában láthatók voltak!
Köszönjük a Life Brass együttesnek és Csapó Tamás tanár úrnak, hogy ilyen emlékezetessé tették ezt a napot! Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink így ismerkedhettek meg a zene és a hangszeres játék varázsával – mert a Creascolában hiszünk abban, hogy a kreativitás minden formája – így a zene is – kulcs a jövőhöz.
