„Az irodalomnak erről is kell szólnia” – az 5.a készítette idén a március 15-i megemlékezést
Kilenc perc, két hét próba, egy osztálynyi lelkes ötödikes – és egy tanár, aki hiszi, hogy az irodalom nemcsak az olvasásról szól.
Idén a Creascola Nyolcosztályos Gimnáziumában az 5.a osztály vállalta magára a március 15-i megemlékezés megszervezését és előadását. A 9 perces műsor nagy sikert aratott, és méltán: a diákok nemcsak eljátszottak egy ünnepi jelenetsort, hanem a koncepciótól a díszletekig szinte mindent maguk alkottak meg.
A munka mögött osztályfőnökük és magyar tanáruk, Asztalos Brigitta állt, aki egy korábbi, nagyobb diákoknak készített sablonból dolgozta át az anyagot – ötödikesekre szabva, érthetőre és átadhatóra formálva.
„Szerettem volna egy hagyományos koncepciót, amiből a diákok átfogóbb képet kapnak arról, hogy mit és kiket is ünneplünk március 15-én.”
A Pilvax Kávéház jelenete próba közben született meg, a díszleteket a tanulók otthonról hozták. A jellegzetes V-alakzatot és a harci mozdulatokat szintén közösen találták ki a két Petőfi-alakítót kísérve. Táncsics Mihály kiszabadításához egy korábbi meseprojektből maradt lófej szolgált kellékként, a börtönt Lukács készítette el Borinál – ahogyan a dekorációnak szánt apró madárkákat is az osztály vágta ki együtt, majd közösen díszítette fel a fekete vásznat.
A műsor záródalát Ármin maga választotta, és Kossuth Lajos megszemélyesítőjeként adta elő.
„Szerencsére a feladatot végig magáénak érezte az osztály, rengeteget ötleteltünk közben a gyerekekkel – így állt össze a végleges koncepció.”
Az előkészítésre mindössze két hét állt rendelkezésre. Brigitta minden lehetséges alkalmat megragadott: napközis foglalkozásokat, tanulásmódszertani órákat és magyarórákat egyaránt beáldozott a próbáknak. Megérte: a diákok olyan előadói tapasztalatot szereztek, amely az iskolán túl is hasznos lesz számukra.
„Az irodalomnak erről is kell szólnia.” – összegezte Asztalos Brigitta az 5. a osztályfőnöke és magyar tanára.
Gratulálunk az egész osztálynak és tanáruknak a nagyszerű teljesítményhez!
