ERASMUS+

Gimnáziumunk kétéves működését követően ERASMUS+ pályázatot nyert. Így a 2022/23-as tanévben egy nagyon várt középtávú fejlesztési tervünk valósul meg.

A Creascola három országból (Dánia, Spanyolország és Portugália) 5 iskolával indítja el partneri viszonyát mind tanári, mind diák, mind intézményi szinten.

Jelen nemzetközi együttműködéssel a digitális módszereink, nyelvgyakorlás, kéttannyelvű oktatáshoz szükséges módszerek, tárgyalkotás, 3D nyomtatás (makerspace) fejlesztése és a STEAM projektek megvalósítása a célunk.

A hétnapos tanulmányi és szakmai utak nemcsak a diákjaink élményalapú tanulását, kreativitásuk előhívását, idegennyelvi motivációit, de tanáraink módszertani fejlesztését is támogatni és szélesíteni fogja.

HÍREINK

Sevilla – ERASMUS út

A hideg, februári,  krónikus napfényhiányos időszakban csöppentünk kilenc kilencedikes diákunkkal Sevillába. A dél spanyol miliő térben és időben is kiszakított minket és elmondhatjuk, hogy mindannyian olyan élményeket kaptunk, amik emberileg és szakmailag is sokat hozzánk tettek.

Ausztriában jártunk – ERASMUS út

2022. november 14-19. között Ausztriába, Salzburg mellé Ebenauba utazott 16 diákunk (8-10. évfolyamosok) és 3 tanárunk. A találkozón a fogadó Werkschulheim Felbertal iskolán kívül a dán partneriskola is részt vett. A téma a fenntarthatóság volt.

EITA díjat kapott kollégánk

Gratulálunk Ludescher Mónika kollégánknak, a Creascola igazgatóhelyettesének, aki 2022. október 28-án Brüsszelben vette át az EITA 2022, az Európai Innovatív Tanítási Díjat fenntarthatóság témakörben. A díjat 94 másik EU-s projekttel együtt ítélték oda, országonként 4 díjazottnak.

Kémia óra a Dél-Pesti Szennyvíztisztító telepen

Az ECO, not EGO Erasmus+ iskolai pályázat keretében a 8. és 10. osztályos tanulóink a Dél-Pesti Szennyvíztisztító telepet látogatták meg, mely Magyarországon egyedi módon, a legkorszerűbb és a legkörnyezetkímélőbb technológiával működik.

A látogatás alkalmával kihelyezett kémia óra is volt a diákoknak, ahol víz vizsgálatokat végeztek csapatokban.

KORÁBBI ERASMUS HÍREINK