Munkánkhoz folyamatosan tanulmányozzuk a világon elismert oktatási modelleket. Pedagógiai koncepciónk elsősorban a legjobbak közé tartozó osztrák Werkschulheim Felbertal középiskola modelljére épít. A nemzetközi alkotómozgalom és a STEAM módszertan által a legjobb XXI. századi gyakorlatokat építjük be a pedagógiai munkánkba.

Hasonló oktatási kezdeményezések a világban

Szakmai partnereink

BUSINESS COLLEGE HELSINKI

A Business College Helsinki egy kiemelkedő finn szakmai képzéseket nyújtó magániskola, amely üzleti és informatikai szakokra specializálódik. Mintegy 2 800 hallgató és több mint 170 munkavállaló tartozik az intézményhez, amely két fellegvárként működik: egy üzleti és egy ICT (információs technológia) campus. Az iskola célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik gyorsan integrálódhatnak a munka világába, miközben magas minőségű szakmai és gyakorlati tudást kapnak.

Miért értékes partner a Creascola számára?

  • Nemzetközi projekthét & tapasztalatcsere
    Az együttműködés keretében diákjaink már évek óta látogatást tesznek Helsinkibe, részt vesznek nemzetközi programokon, prezentálnak, csapatban dolgoznak több ország diákjaival.
    A közösségi média, marketing és digitális kommunikáció témái különösen relevánsak Creascola diákjai számára – ezekben a fórumokon valós helyzetekben mérhetik fel tudásukat és növelhetik kompetenciáikat.

  • Tanulás angol nyelven
    A Business College lehetőséget kínál üzleti képzésekre angol nyelven is, így a nyelvi korlát nem akadály az együttműködés előrelépésében.

  • Vállalkozói szemlélet és „learning by doing” módszerek
    Az intézmény hangsúlyt fektet az egyéni, cselekvésalapú tanulásra, vállalkozói gondolkodásmódra, és arra, hogy a tanulók a valós üzleti környezethez hasonló keretek között dolgozzanak projekteken.

SILVERPEN CAREERS

Silverpen Careers egy olyan ciprusi oktatási tanácsadó vállalkozás, amely a diákok külföldi tanulmányi lehetőségeire fókuszál. A Creascola diákjai a Silverpen workshopjain átfogó képet kapnak a külföldi tanulmányokról – szakmai követelményekről, ösztöndíjakról, költségekről –, gyakorlati felkészülést nyújtva a nemzetközi környezetben való boldoguláshoz. A partnerkapcsolat hozzájárul diákjaink globális látókörének szélesítéséhez, és inspirációt ad a pályaválasztásban, a felvételi folyamatokban és a kulturális adaptációban.

Tovább >>>

WERKSCHULHEIM FELBERTAL PRIVATGYMNASIUM

Pedagógiai programunkban a 74 éves osztrák Werkschulheim Felbertal Magángimnázium, Ausztria egyik legjobb középiskolájának több évtizede sikeresen alkalmazott tantervét adaptáltuk, ahol a magas színvonalú elméleti képzés praktikus gyakorlati tudással párosul.

Az iskolai campuson működő minigyárakat, a diákok vállalkozói készségeinek célzott fejlesztését és a tanári munka sokrétűségét követendő gyakorlatnak tartjuk.

Az iskolával testvériskolai programunk révén rendszeres kapcsolatban vagyunk.

EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Iskolánk 2025-ben stratégiai megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központjával, mely keretében gyakorlati helyet biztosítunk tanárjelölteknek – mindez nagy megtiszteltetés számunkra, hiszen friss szemléletük, lelkesedésük és módszertani újdonságaik szakmailag inspirálnak minket, továbbá segítenek abban, hogy a legaktuálisabb pedagógiai kutatásokkal és fejlesztésekkel naprakészek legyünk.

Tovább >>>

EUROPEAN PARLIAMENT AMBASSADOR SCHOOL

Iskolánk a 2024/25-ös tanévben csatlakozott az Európai Parlament Nagykövete Iskolája (EPAS – European Parliament Ambassador School) programhoz, amely során diákjaink és tanáraink aktív, élményszerű formában ismerkedhetnek az európai parlamentáris demokráciával, mellyel előmozdítjuk az európai polgári tudatosságot, növeljük tanulóink motivációját és közösségi szerepvállalását.

Tovább >>>

EUROPEAN BUSINESS BEHAVIOUR AND DEMOCRACY

A Creascola 2025-ben jelentős nemzetközi elismerésben részesült: az EBBD e.V (European Business Behaviour and Democracy) szervezet 5 évre akkreditálta az iskolát. Ez a presztizs akkreditáció megerősíti a Creascola elkötelezettségét az európai üzleti kultúra és demokratikus értékek oktatása terén, valamint lehetőséget teremt a nemzetközi EBBD hálózatban való együttműködésre.

KOLLABOR

Előremutató pedagógiai kezdeményezésnek tartjuk a békéscsabai Természettudományos Élményközpont munkáját, akik iskolai tanrendhez illeszkedő programokat (tréningeket, szakköröket) kínálnak 21 iskolai partnernek. Mi a Creascolában az iskolán belül képzeljük el a természet és társadalom megismeréséhez szükséges élményalapú pedagógiai munkát.